2. rész II Igazad van

Mikor beülök az autóba, rögtön az az érzés fog el, hogy most éppen Washingtonba indulunk. Pedig szerencsére nem így van.  Anya várhatott volna még ezzel a kijelentéssel, mert így az egész napot elrontotta. Hiába gondolok a partra, a hullámokra, a kigyúrt srácokra, a fagyira. Egyszerűen nem tereli el a  gondolataimat Washington-ról és a Wish családról, és nagyon úgy érzem, hogy nem én vagyok ezzel így egyedül.
- Most meg hová mész? - kérdezte Emma, aki az anyósülésen foglalt helyet. - Itt balra kellett volna befordulnod! Hallod? Jessica! - Jessica úgy tett mintha nem hallotta volna, vagy tényleg nem hallotta, mert a rádió üvöltött, Jade-nek pedig kedve támadt énekelni. - Kapd be, Jessica! - fordult el felől Emma, majd az ablakon át suhanó tájat kezdte bámulni.
Körülbelül egy fél óra múlva meg is érkezünk egy partra, ahol még tényleg nem jártam. Olyan kis eldugottnak tűnik, valószínűleg ezért van csak itt egy - két  ember. Mikor kiszállok az autóból, körbenézek, hogy hogy lehetne lejutni oda, majd Jessicára nézek, aki még a csomagjával bajlódik. Végre kiszedi a sok cucc közül, aztán lecsapja a csomagtartó ajtaját és bezárja a kocsit. Az út szélén áll az autó; még egy kicsi parkoló sincs. Jessica elindul a part felé, ahol egy lejtőn kell lemenni. A talaj nagyon csúszik, ezért Jessica is meg- meg csúszik, néha még egy - egy fába is szorosan megkapaszkodik, nehogy leessen. Végül sikeresen földet ér és elindul egy árnyékos helyet keresni. Jade és Emma is szerencsésen leér, csak én bénázok még mindig. Persze, a segítségemre nem sietnek, inkább mennek helyet foglalni, nehogy elfoglalja más. A kutya se jár itt, ezek meg itt rohannak, de mindegy. Egyik kezemben a táskám, a másikkal egy kis fa törzsét markolászom. Végül úgy döntök, hogy a táskába nem pakoltam mást csak törölközőt, vizet, kekszet meg naptejet, ezért ledobom a lejtő aljába, max. csak a keksznek lesz baja. Az meg engem hidegen hagy. Elhajítom a táskát, majd másik kezemmel is megmarkolom a kis fát. Óvatos léptekkel indulok lefelé, majd mikor lent vagyok egy nagy sóhajtást követően, megindulok a lányok után. Jessicáék nagyon árnyékos helyet nem találtak, csak egy nyúlfarknyit, ami közel volt a tengerhez. Kiszedtem a táskámból a törölközőt, majd leterítettem. Megkérem Emmát, hogy kenje be a hátam, mert ha leégett háttal megyek Scarlett-ékhez, akkor az ostoba lánya tuti, hogy talál nekem egy gúnynevet.
- Jaj, most ezen aggódsz? - kérdi Emma, miközben a hátamat keni.
- Igen - bólintok. - Tudod, milyen idegesítő tud lenni az a lány? Annyira szívesen felképelném!
- Ki nem? - jegyzi meg, majd közli, hogy mehetek és nyugodjak meg, nem fogok leégni.
- Remélem is! - nevetek föl, majd a víz felé veszem az irányt, hogy felhevült testemet felfrissítsem.
                                                                              ***
A parton körülbelül két órát töltöttünk. Az utolsó húsz percet szenvedéssel mert, mindenkinek a fejében az utazás jár. Tudom, ez eléggé aggasztó, hogy itt a nyár, de te máris elrontod, annyit agyalsz ezen az utazáson. Megmondom őszintén, hogy ennyit még a suliban sem agyaltam, pedig kellett volna, mert idén érettségiztem le. Majd rögtön másnap ünnepeltem a szülinapomat. Mintha az lett volna az egyik ajándékom, hogy sikerült leérettségiznem.

***

Otthon  anyát nem találjuk, hiába ordítozunk vagy tíz percig. Végül én unom meg elsőként, úgyhogy felmegyek a szobámba, majd magamra csapom az ajtót. Aztán rájövök, hogy a nővéreim direkt vitték túlzásba ezt a keresést, hogy engem bosszanthassanak. De pechükre most éppen elég jó  a kedvem, egészen addig míg nem gondolok  a Wish házra.
Az erkélyajtómhoz sétálok, majd kinyitom. A nap sugarai azonnal beszöknek a szobámba, elkergetve a sötétséget. Kilépek az erkélyre, majd megtámaszkodom a korláton és lehunyom a szemem. Érzem, ahogy a nap sugarai melegen cirógatják arcomat. Hallom a tenger hullámait, a sikítozó, játszó  gyerekek hangjait. Jobban vagyok. Már nem tartok ettől az úttól. Most nem. De ki tudja mi lesz később? Ha megint lezuhanok egy sötét szakadékba és rabul ejt az utálatosság és a szomorkodás, mert egy ilyen család házába fogok lakni két hétig? Nem. Ez nem tart örökké. Ez csak egy út, és nem is azért, hogy Scarlett-éket jobban megismerhessem. Nem! Ez az út azért van, hogy többet lássak Washington-ból. Hogy végre ne csak itthon töltsem a nyarat, hanem másutt. Majd jókat nevetek és bulizok ott, és teszek róla, hogy ez legyen életem egyik legemlékezetesebb nyara. És nem a Wish család miatt!
Kinyitom a szememet. Előttem egy hatalmas lakópark tornyosul, amely eltakarja az egyik tengerparti részt, de még így is tökéletesen látszik a pálmafákkal díszített part. Jobbra tekintek. Ott egy apartman van. Olyan sárga, hogy azt hiszem kiesik a szemgolyóm. Az egyik erkélyen egy család reggelizik. A gyerekek valamin nagyon nevetnek, valószínűleg az apjukon, aki megállás nélkül játszik az étellel. Majd a mellette ülő nő- megunva a játékot - rácsap a férfi kezére finoman. Mosolygok rajtuk. Kár, hogy a mi családunk nem lehetett ilyen jókedvű. Apukám mindig is ilyet szeretett volna. Vagy hogy például összeülünk, meghívva a nagypapáékat is, és vasárnaponként nagy, családi ebédet tartunk. De ez a lehetőség nem adatott meg nekünk. Apu három évvel ezelőtt rákos volt. Egy év múlva kigyógyult belőle, de rá egy évre megint jelentkezett nála ez a betegség. Anya, ha teheti, mindig vele van. Vagy ha dolgozik, akkor a nagyi jön át, hogy segítsen.  Jessica is néha segít, de ő már nem itt lakik, és neki is vannak fontos dolgai.

Zörgést hallok mögülem. Hátranézek a vállam fölött és Jade áll ott. Olyan szép! A haja kontyba fogva, ám egy-két hajszál már kijött  belőle. Most nincs rajta smink, de anélkül is bájosan szép. Az arcbőre tökéletes, alig van rajta egy két pattanás. Ezért is voltam rá mindig irigy, mert nekem nap mint nap egy tonnányi alapozót kellett a fejemre kennem. Jade megindul felém, majd miután kilép az erkélyre, behúzza maga után az ajtót. Már át is öltözött. Csak egy fekete sort és egy kék top van rajta.
- Mit szeretnél? - kérdezem, anélkül, hogy ránéznék. Előre tekintek, a tengerpartra.
- Milyen kedves - fintorog, majd oldalba lök a könyökével. - Csak azért jöttem, hogy...
- Hogy  velem legyél - fejezem be a mondatod vigyorogva. - Mert hiányoztam neked - egyik karommal átölelem a nyakánál és magamhoz húzom. Nem is tudom, hogy mikor öleltem meg utoljára a húgomat. Őszintén szólva, nekem is hiányzott a társasága. De nagyon.
- Megfojtasz - közli, majd elneveti magát. Elengedem. A haja kócos, már nem is kontyban van, mert a gumi kiesett a hajából, így az most a vállára omlik.
- Bocs - vigyorgok még mindig. - De azért elmondom, hogy minek jöttél? Vagy mert csak hiányzott egy ölelés? - rákacsintok.
- Vicces vagy. De nem, nem hiányzott egy ölelés. Csak valamit mondani akarok, de mivel Jessica és Emma hülye és nem hallgatott meg, ezért hozzád jöttem - bólintok. Nagyot sóhajt, majd folytatja. - Tehát, arra gondoltam, hogy mivel mindenki rá van izgulva erre az utazásra, persze csak a Wish-ék miatt. Arra gondoltam, hogy felejtsük el őket. Elvégre megyünk Washington-ba! Érted? Az tök jó! Lauren is volt, tudod az osztálytársam, és azt mondta, hogy ott csomó jó pasi van.
- Én is ezen gondolkodtam. Most komolyan! Ne rontsuk el a nyaralásunkat ezzel a folytonos aggódással!- és tényleg így éreztem! Nem kell itt aggodalmaskodnom. Elvégre holnapután Washington-ba megyünk!

1.fejezet II Elrontott kedv

Békésen alszok, miközben a nyitott ablakon keresztül süt be a nap ragyogó sugara, s miközben az balakon besuhanó szellő csiklandozza a takaró alól kilógó karjaimat. Békés szuszogásom hirtelen apró sikollyá változik a hirtelen döbbenettől. Felugrok, majd összeráncolt szemöldökkel bámulok a - szinte - rajtam  fekvő Emmára.
- Aú! - mondom neki, mire a mosolya még szélesebbre nyílik. - Ez tudod, hogy fájt? -Emma megforgatja szemeit, majd feltápászkodik, és leül az ágy szélére. - Ugye tudod, hogy legelőször is ezt kellett volna tenned, nem pedig eltörni a lábaimat.
- Jó, na. Hadd mondjam már amit  akarok! - türelmetlenül dobol ujjaival a térdén. - Szóval, az van, hogy a csajokkal lemennénk a partra, és gondoltam szólok, hogy egy tíz perc múlva indulunk is.
- Tíz perc? - döbbenek le. Reggel kilenc lehet. Maximum. Ezek meg már indulnának is le a partra? Az egy dolog, hogy állításuk szerint pasit akarnak ,,fogni", na de a szünet eleje van. Kiszeretném használni, hogy addig aludhatok amíg csak akarok, nem rohanni is el otthonról amikor felkel a nap. - Ti teljesen hülyék vagytok? Hány óra van? - nézek el balra,  az  éjjeliszekrényemen lévő digitális kis órára, ami háromnegyed kilencet mutat. - Jesszus! - kiáltok fel.
- Jó, miután kitomboltad magad, válaszolhatnál is - szólal meg. Egy sóhajtás eresztek meg, majd bólintással jelzem, hogy igen, elmegyek velük. Bár, még midig nem vagyok tisztában azzal, hogy mire ez a sietség, de legyen. Szeretnék több időt velük tölteni,  így négyesben, mert tudom, hogy  Jessica majd augusztusban Spanyolországba utazik ki, és hónapokig nem fogjuk látni. Miután hazajön majd, akkor sem látok sok esélyt arra, hogy így együtt lennénk ilyen sokszor. Már Emma is arról áradozott, hogy odaköltözik a barátjához, amit meg is értek, hiszen huszonegy éves. Már éppen ideje elköltöznie itthonról, de ő csak azért maradt itt, mert apánk szörnyen beteg volt, és amíg én és Jade suliba jártunk, anyánk dolgozott, valakinek ápolnia is kellett. Már arról is esett szó, hogy én és Emma költözünk el együtt be a belvárosba, de még nem sikerült megvalósítanunk.
- Remek - csettint, majd mielőtt még kimenne megkér, hogy siessek, mert Jessica nemsokára itt van értünk, és nem fog megvárni, ha ennyit vacakolok. Megint csak bólintok egy aprót, majd egy mélyet sóhajtok és kikelek az ágyból.  A szekrényemhez megyek, majd a mellette lévő táskát a kezembe veszem és kinyitom, majd elkezdem beledobálni amit elszeretnék vinni.
A táskámmal a vállamon, és felöltözve megyek le a lépcsőn, majd a konyha felé veszem az irányt. Jade és Emma már felöltözve és készen ülnek az asztalnál. Lerakom a táskám az egyik székre, majd az asztalon lévő almákból felveszek egyet és a mosogatóhoz megyek, hogy megmossam, közben pedig Jade és Emma beszélgetését hallgatom. Valami ruháról van szó, ami engem nem érdekel, ezért úgy döntök, hogy nem is folyok bele a beszélgetésbe. Időm sincs megszólalni, mert egy autó dudája hallattszódik.  Jade és Emma rögtön felpattannak, mondván, hogy indulhatunk is. Én is indulok a táskámért az almával a kezemben, de anya, aki eddig a nappaliban tévézett eddig, megkér minket, hogy üljünk vissza, amíg ő beengedi a nővérünket. Pár pillanat múlva  Jessica és anya is már az ebédlőasztalnál ül.
- Nos - kezd bele anya -, lenne itt egy fontos dolog, amit meg kell beszélnünk.
- Ha felvilágosító órákat akarsz tartani a pasikról és a szexről, közlöm, hogy  már elkéstél - mondja unottan Jessica, miközben egy hajszálát tekergeti az ujja körül. Utálja, ha megvárakoztatják.
- Nem. Most nem erről lenne szó - mosolyodik el. - Tehát emlékszetek még a húgomra, Scarlett-re? - kérdez minket. Mindannyian rávágjuk, hogy halványan. Igazából senki nem emlékszik rá, vagy ha igen, akkor szeretné elfelejteni. Én körülbelül két éve találkoztam Scarlett-tel, meg az idegesítő, ostoba lányával, akinek nagy álma, hogy modell lehessen. Pff. Azt hittem, hogy az lesz életem leghosszabb két órája, mikor beültünk velük egy étterembe, mondván, hogy összeismerkedjünk. Annyi pont elég is volt. Scarlett folyamatosan tette az agyát, vagy a lányával vinnyogott együtt, mert nem volt elég hideg a víz. És ez még semmi! Nem is értem, hogy a férje, aki sokkal jobb fej náluk, hogy bírja elviselni ezt a két libát. Vagy csak a pénz miatt van Scarlett-tel együtt, hogy a haverjai előtt villoghasson a sportautójával.
- Megbeszéltem vele, hogy két, esetleg három hétre elmenjetek hozzá Washingtonba. És holnapután indulnátok kocsival.
- Aha, és ki vezetne? Jessica? - vág közbe Jade.
- Igen. Scarlett nem tud négy órát ide és vissza autózni a munkája miatt.
- Ja, mert még véletlenül letörne a körme és nem lenne annyira szexi a pasik körében letörött körömmel - csámcsogtam az almával a számban. A három lány jót mosolygott ezen, anya viszont szúrósan nézett rám.
-  Két dolog. Egy: először edd meg ami a szádban van, majd csak utána beszélj! Kettő: attól, hogy gazdag és csinos negyvenéves, illetve majd három év múlva annyi lesz, még nem kell utcalánynak tekinteni.
- Csinos?! - tátja el a száját Emma, miután tudatosul benne, hogy anya milyen jelzővel illette Scarlett-et.
- Miért, drágám. Nem az? - mosolyog anya. Emma egy ideig furcsán méregeti, mintha megakarna győződni arról, hogy anya most komolyan gondolta-e amit mondott. De miután ő még mindig csak mosolyogva mered rá, Emma egy aprót bólint, pedig egyáltalán nem ért anyával egyet Scarlett nénikénk kapcsán.
- Szóval akkor, hadd értelmezzem - szólal meg Jessica. - Holnapután indulunk Washingtonba, nekem kell vezetnem négy órán keresztül, ugye? És te jössz?
Mindannyian kíváncsi tekintettel meredünk anyura. - Nem, nem megyek - Jessica szólásra nyitja száját. - Mielőtt megkérdeznéd, azért, mert valakinek itthon is kell maradnia. Főleg azért is, mert ha apátoknak megint valami baja lenne, ki segítene neki?
- Akkor hozd el őt is! - mondom. A nővéreim egyetértően bólogatnak.
- Lányok, nem lehet! Meg egyébként is; elrontanám a nyaralásotokat.
- Az már így is el lett rontva - motyogja Jade. Felnevetünk, de anya csak legyint majd feláll, jelezve, hogy vége a beszélgetésnek. - Most már mehetünk? - teszi fel a kérdést Jade.
- Mehettek. Vigyázatok magatokra! És ne költsetek annyi pénzt! - halljuk a hangját. Mindannyian rávágjuk, hogy oké, majd kedvetlenül állunk föl és indulunk el az ajtó felé.

Kedves Olvasók!

Nos, ez lenne az első fejezet. Remélem, hogy elnyerte a tetszéseteket!:)  A következő rész szombaton várható! Szerintem minden héten ekkor fogom feltenni majd. Még meglátom.

Xx Laine

Prológus

Egy álom, mely valóra válik. Egy álom, mely minden baj szülője. S egy álom, melyet négy lány álmodik egyszerre. Hitted volna? Mert én alig hiszem még most is el. Pedig úgy voltam vele, hogy ezt a két hetet még valahogy túlélem, erre tessék! Mintha egy horrorfilmben lennék, aminek sosincs vége. Mintha menekülnél egyre beljebb és beljebb egy sötét erdőbe, ahová sose süt be a fény. Nincs menekvés. Félsz, mert nem tudsz kijutni. Félsz, attól, hogy esetleg utolér a halál. Félsz, hogy sohasem  látod újra a napfényt. Rettegsz mindentől. Rémeket látsz, pedig tudod, hogy nincsenek ott, de te mégsem vagy biztos ebben. Látod, nekem ezt kellett átélnem. De szerencsére nem egyedül. Mert ott voltak nekem  a nővéreim. Akik ugyanúgy rettegtek mint én. De mégis megnyugvást találtunk egymásban. És mi lett volna ha két srác nem dönt úgy, hogy segít nekünk? Most hol lennénk? Az igazi kérdés nem is ez. Hanem az, hogy Scarlett tudja egyáltalán, hogy hol él? Mi van a zárt ajtó mögött? Talán jobb is így, hogy nem tud róla. De egy biztos: én soha többé nem fogom betenni ebbe a borzadályba a lábam. Mert  nem akarom újra átélni.

Kedves Idetévedők!

Ez lenne a prológus, tudom, hogy elég rövid, de ha többet írtam volna, elárultam volna sok lényeges információt, de ez nem állt szándékomban. Előbb is hoztam, mint akartam, mert hülyeség lett volna addig várni. A részek valószínűleg hetente fognak érkezni, de ha elkezdődik a suli, akkor heteket is késhetek.

Xx Laine